hanem azt, hogy az emberek figyelnek egymásra, és nem kihasználják a másikat. Maguk idejöttek az én otthonomba, tönkretették a holmijaimat, kidobálták az ételeimet, az én pénzemen éltek, most pedig még azt tervezgetik, hogyan kényszeríthetnének rá, hogy eladjam a saját tulajdonomat, csak hogy maguknak gondtalan öregkort biztosítsak egy új, háromszobás lakásban!
– Te ezt félreértetted… – Gábor megpróbálta elkapni a karját, de Eszter undorodva húzta el a kezét.
– Semmit sem értettem félre. Az utolsó tíz percet a balkonon állva hallgattam végig.
Mónika asszony arcán vörös foltok jelentek meg. Abban a pillanatban belátta, hogy nincs több értelme tagadni, ezért védekezés helyett azonnal támadásba lendült.
– Mégis kinek képzeled magad, hogy számon kérj minket?! Kapzsi kis nőszemély! Rátapadtál a fiamra, mint valami pióca! A legszebb éveit rád pazarolja, és itt tengődik ebben a lepusztult lyukban! Egy rendes feleség már rég mindent átíratott volna a férje nevére, hogy az ember érezhesse, ő a család feje! Te meg csak a pénzedet félted, semmi mást!
– Lepusztult lyuk? – Eszter lassan az asztalhoz lépett, egészen közel. – Nagyszerű. Ha ez maguk szerint egy lepusztult lyuk, akkor nincs is itt semmi keresnivalójuk. Csomagoljanak össze. Mindketten.
– Mi van? – Gábor döbbenten meredt rá. – Eszter, megőrültél? Hová mennénk ilyenkor? Éjszaka van!
– Ez engem már nem érdekel – felelte Eszter halkan, de jéghideg nyugalommal. – Mehettek szállodába. Vagy a pályaudvarra. Egy órát kaptok. Ha hatvan perc múlva még mindig itt vagytok, hívom a rendőrséget, és bejelentem, hogy idegenek tartózkodnak a lakásomban.
– Ehhez nincs jogod! – visította Mónika. – Gábor a törvényes férjed! Igenis joga van itt lenni! A lakáshitelt is közösen fizettétek!
– A jelzáloghitelt még a házasság előtt vettem fel, kizárólag az én nevemen van. A házasság alatt esedékes részleteket a saját számlámról utaltam, ahová az egyéni vállalkozásomból származó bevételem érkezik. Minden banki kivonatom megvan – mondta Eszter, és úgy nézett rájuk, mintha már kívülről szemlélné az egész jelenetet. – Te egyetlen fillért sem tettél ebbe a lakásba, Gábor. Ezt a bíróság is nagyon könnyen meg fogja állapítani. Holnap reggel pedig beadom a válókeresetet.
– Teljesen elment az eszed! – ordította Gábor, miközben felpattant a székről. – Egy lakás miatt tönkreteszed a családunkat?
– Család soha nem is volt, Gábor. Csak egy kényelmes pénzforrás, én. Az óra indul.
Az ezt követő hatvan perc minden bizonnyal a lakás történetének leghangosabb órája lett. Mónika asszony egyik szobából a másikba csörtetett, ruhákat és apróságokat hajigált a bőröndökbe, közben átkozta Esztert, Eszter szüleit, a virágait, sőt végül már egész Szegedet is. Gábor hol fenyegetőzni próbált, hol könyörgésbe csúszott át: ígérgette, hogy mindent jóvátesz, hogy az anyját azonnal hazaküldi, hogy csak ne legyen ennek ilyen vége. Eszter a fotelben ült, karba tett kézzel, és némán nézte végig ezt a kínos előadást. Meglepő módon belül teljes békét érzett.
Amikor végre becsapódott mögöttük az ajtó, Eszter elsőként az ablakhoz ment, és tárva-nyitva kitárta. A hűvös, friss levegő lassan beáramlott a szobába. A sült hal szagát és az idegenek mohó terveinek nyomasztó maradványát minél előbb ki kellett szellőztetnie.
Néhány hónappal később Eszter élete már egészen más mederben folyt.
A válás meglepően gyorsan lezárult. Amikor Gábor megértette, hogy a lakásból egyetlen négyzetmétert sem fog megszerezni, újabb próbálkozással állt elő: követelni kezdte, hogy Eszter fizesse vissza neki a saját hitelének felét, arra hivatkozva, hogy a pénz „családi célokra” ment el. Csakhogy semmilyen számlát nem tudott bemutatni, a tanúk pedig – azok a munkások, akik Mónika hétvégi házán dolgoztak – hamar világossá tették, mire költötték valójában az összeget. Gábor végül egyedül maradt az adósságaival.
Eszter már a távozásuk utáni napon lecseréltette a zárakat. Átrendezte a bútorokat, vett a kanapéra egy új, az előzőnél is puhább takarót, és beszerzett egy palacsintasütőt is, sokkal jobbat annál, amit elveszített. A virágüzlete közben látványosan fejlődni kezdett. Miután megszabadult az állandó lelki feszültségtől és attól a tehertől, hogy Gábor pénzügyi szeszélyeit cipelje a hátán, kibérelte a szomszédos helyiséget, és virágkötészeti tanfolyamokat indított.
Gábor még többször próbált kapcsolatba lépni vele. Hosszú üzenetekben magyarázta, mennyire hibázott, mennyire hiányzik neki Eszter, és panaszkodott, hogy elviselhetetlen Mónika apró lakásában élni. Az anyja minden forint miatt szekálta, és rákényszerítette, hogy a teljes fizetését a hitel törlesztésére adja oda. Eszter ezeket az üzeneteket többnyire végig sem olvasta. Egyszerűen áthelyezte őket az archívumba.
Mostanában, amikor egy fárasztó munkanap után hazaért, kinyitotta az ajtót, és örömmel szívta be az eukaliptusz és a frissen főzött kávé illatát. A lakásában tökéletes csend és béke uralkodott. És többé senki sem merte megmondani neki, hová tegye a mosogatót, vagy milyen függönyt akasszon az ablakokra.