– Miért jéghideg a konyhakő? Én külön megmondtam Gáborkának, hogy amikor nekiláttok a felújításnak, csináltasson padlófűtést! És ez az elrendezés is kész káosz. Ki teszi ide a mosogatót? Innen minden víz szanaszét fog fröccsenni!
A hang női volt, magabiztosan birtokló, és Eszter számára teljesen ismeretlen.
Megdermedt az előszobában, a nehéz kartondobozt még mindig a kezében tartva. A dobozban virágkötészeti tűzőhab maradékai és összegabalyodott szaténszalagok hevertek. Háromnapos vidéki esküvői dekorációról érkezett haza: hortenzia- és szarkalábkompozíciók tucatjait állította össze, a háta tompán sajgott, az ujjait itt-ott felsértette a metszőolló. Egyetlen vágya maradt: beállni a forró zuhany alá, aztán úgy, ahogy van, bezuhanni az ágyba.
Ehelyett a saját lakásában sült hal szaga keveredett egy idegen parfüm édeskés illatával.
Eszter óvatosan letette a dobozt a puffra, majd tett néhány lépést a konyhával egybenyitott nappali felé. A gondosan megtervezett konyhasziget mögött, az egyik magas bárszéken, telt asszony ült, rövidre vágott, padlizsánszínűre festett hajjal. Eszter kedvenc selyemköntöse volt rajta. Az asszony ráérősen kavargatta a teáját, közben elégedetlen pillantásokkal mérte végig a munkapultot. Mellette Gábor, Eszter férje toporgott zavartan, egyik lábáról a másikra állva.
– Gáborka, most miért hallgatsz? – folytatta a nő. – Én teljesen világosan megmondtam neked: inkább vegyetek lakást egy nyugodtabb városrészben, de legyenek benne rendes, külön nyíló szobák. Ez meg mi? Diákoknak való galambdúc. Semmi otthonosság nincs benne.
– Anya, ezt már megbeszéltük… – motyogta Gábor, aztán felnézett. Amint észrevette Esztert, az arca hirtelen elsápadt. – Eszter? Nem úgy volt, hogy csak holnap reggel jössz?
– A menyasszony meglepően együttműködő volt, hamarabb át tudtuk adni a helyszínt – felelte Eszter nyugodt hangon, miközben érezte, ahogy belül lassan felforr benne a tompa düh. – Jó estét. Úgy látom, minket még nem mutattak be egymásnak.
A bárszéken ülő asszony lassan felé fordult. Szúrós, méricskélő tekintete végigfutott Eszter arcán, fáradt testtartásán, egyszerű farmerén és bő pulóverén.
– Hát szervusz, menyem – mondta olyan hangsúllyal, mintha kegyet gyakorolna. – Mónika vagyok. Gondoltam, megleplek benneteket. Ha ti sehogy sem juttok el hozzám látogatóba, kénytelen voltam én ideutazni, hogy lássam, hogyan él az én fiam.
Eszter és Gábor valamivel több mint egy éve házasodtak össze. Nem csaptak nagy lakodalmat: aláírták a papírokat, utána kettesben vacsoráztak egy étteremben. Mónika akkor magas vérnyomásra hivatkozva lemondta az utazást a saját megyeszékhelyéről. Az eltelt év alatt legfeljebb telefonon beszéltek, de Eszter többnyire csak átadta a készüléket a férjének. Most pedig az anyósa előbb érkezett meg megismerkedni Eszter lakásával, mint magával Eszterrel.
– Értem – mondta Eszter, és igyekezett egyenletesen lélegezni. – Gábor, miért nem szóltál, hogy édesanyád jön?
– Én is csak tegnap este tudtam meg! – kezdett mentegetőzni a férje. – Anya megvette a jegyet, aztán már az állomásról hívott… Nem küldhettem vissza. Kimentem érte, hazahoztam. A pótkulcsot is odaadtam neki, amíg én dolgoztam.
– A kulcsot – ismételte Eszter halkan.
A tekintete megakadt a saját köntösén, amely Mónika vállán feszült. Aztán a serpenyőre nézett: valami zsíros étel sistergett benne, az olaj pedig apró pöttyökben fröcskölte össze a világos konyhafalat, amelyet Eszter hosszasan és nagy gonddal választott ki.
– Eszterkém, menj, moss kezet, mindjárt vacsorázunk – rendelkezett Mónika, miközben leugrott a székről. – Kicsit rendet tettem nálatok a konyhában. Igaz, normális ennivalót alig találtam. Csupa zöld levelet, meg valami penészes sajtot – azt kidobtam, nehogy baj legyen, hát látszott rajta, hogy romlott. A mandulatejeteket is kiöntöttem. Vettem rendes párizsit, és sütöttem egy kis halat. Egy férfit hússal meg hallal kell etetni, nem ezekkel a divatos fogyókúrás vacakokkal.
Eszter szó nélkül lehunyta a szemét, elszámolt tízig, majd bement a fürdőszobába.
A helyzet minden szempontból rossz irányt vett. Eszternek volt egy kisebb virágstúdiója. A munkája fárasztó volt, idegőrlő, sokszor kiszámíthatatlan, de tisztességesen jövedelmezett. Ezt a tágas, kétszobás lakást Szeged egyik kellemes környékén még két évvel azelőtt vásárolta, hogy megismerte volna Gábort. Egyedül gyűjtötte össze az önerőt, egyedül fizette a hitelt, és a felújítást is ő vezényelte le, minden apró részletbe beletéve az ízlését és az energiáját. Gábor szinte rögtön a kapcsolatuk elején hozzá költözött. Egy logisztikai vállalatnál dolgozott menedzserként.