— Ne haragudjatok ezért a tehénért! Már megint úgy zabál, mintha nem lenne holnap! — Gábor hangja úgy hasított bele az ünnepi zsivajba, akár egy váratlan lövés.
Eszter megdermedt, villával a kezében. A falatnyi franciasaláta félúton rekedt, nem jutott el a tányérjáig. Vékony, törékeny asszony volt, alig lehetett több ötven kilónál, mégis ott ült a férjével szemben, és érezte, ahogy a társaság minden tekintete egyszerre rászegeződik.
Péter félrenyelte a pezsgőt. A felesége, Anna már szóra nyitotta a száját, de végül egyetlen hang sem jött ki rajta. Az asztal fölé olyan csend telepedett, amelyben az ember még levegőt venni is szégyell.
— Gábor, te normális vagy? Mit beszélsz? — Péter volt az első, aki képes volt megszólalni.
— Mi van? Már az igazat sem lehet kimondani? — Gábor hátradőlt a székén, láthatóan elégedetten a hatással, amit kiváltott. — Ez az ostoba nő megint felszedett pár kilót. Kínos vele bárhol megjelenni.
Eszter arca lángolt. Nem is annyira a szégyentől, sokkal inkább a fájdalomtól. Könny gyűlt a szemébe, de régi, begyakorolt mozdulattal visszatartotta. Három év házasság alatt volt ideje megtanulni. Eleinte sírt. Aztán már azt sem. Minek?
— Ugyan már, Gábor — próbálta bizonytalanul oldani a feszültséget Balázs az asztal másik végéből. — Eszter gyönyörű nő, ezt te is tudod.
— Gyönyörű? — Gábor felnevetett. — Láttad már smink nélkül? Egy rémálom! Néha reggel kinyitom a szemem, ránézek, és komolyan elgondolkodom: ki feküdt ide mellém? Honnan került ez ide?
Valaki idegesen felkuncogott. Más inkább a tányérjába meredt. Eszter lassan felállt. Óvatosan mozdult, mintha attól tartana, hogy egyetlen rossz mozdulattól darabokra hullik.
— Kimegyek a mosdóba — mondta halkan, majd elhagyta a szobát.
— Na, megsértődött! — horkant fel Gábor elégedetten. — Mindjárt visszajön, aztán reggelig duzzogva hallgat. A nőket kordában kell tartani, különben elkanászodnak.
Péter a barátját nézte, és hirtelen úgy érezte, mintha egy idegen ülne vele szemben. Iskoláskoruk óta ismerték egymást, tizenöt éve voltak barátok. Gábor mindig jókedvű, társasági ember volt, az a fajta, aki körül nevetés támad. Amikor elvette Esztert, mindenki örült nekik. Szép párnak látszottak. A lány finom, csendes természetű volt, nagy, barna szemekkel. Gábor pedig magabiztosnak, sikeresnek, erősnek tűnt.
Aztán valami elromlott. Eleinte csak „tréfák” voltak. Gábor mások előtt becézgetésnek álcázva nevezte a feleségét butuskának, tökkelütöttnek, szerencsétlennek. A társaság kínosan nevetgélt, mintha ez csak sajátos családi humor volna. Később azonban a megjegyzések egyre durvábbá váltak.
„A tehenem már megint benyomott egy szelet tortát!” — harsogta egyszer az egész étterem előtt, amikor Eszter desszertet rendelt.
„Bocsássátok meg neki, főzni sem tud rendesen!” — szabadkozott a vendégeknek egy kifogástalan vacsora után.
„Mit vártok tőle? Az egyetemet is nagy nehezen végezte el, aztán aprópénzért dolgozik!” — mondta arról a nőről, aki kitűnő diplomával tanított alsós gyerekeket.
Anna az asztal alatt finoman oldalba bökte a férjét a könyökével.