Gábor azonban nem egyedül érkezett. Mellette ott toporgott Mária is, a kezében egy vastag irattartóval, amelyen egy közjegyzői iroda emblémája díszelgett.
— Úgy döntöttünk, nem húzzuk tovább az időt — jelentette ki Gábor, amint meglátta Esztert a konyhában. — Anya beszélt a közjegyzővel. Egy óra múlva vár bennünket.
— Milyen előrelátóak vagytok — felelte Eszter nyugodt mosollyal, amely mögött semmi valódi derű nem volt. — Épp ma akartam megadni a válaszomat.
— Akkor nagyszerű — élénkült fel Mária, és úgy lépett be a konyhába, mintha máris otthon volna. — Megbeszéljük családon belül, aztán mehetünk is aláírni a papírokat.
Eszter a székek felé intett.
— Üljetek le. Azt hiszem, nektek is tartogatok néhány érdekes részletet.
Gábor és az anyja összenéztek. A mozdulatukban már ott volt az óvatosság, de végül mindketten helyet foglaltak vele szemben.
Eszter lassan összekulcsolta az ujjait az asztalon.
— Mondd csak, drágám, pontosan miből gondoltad, hogy én majd a lakás rám eső részét egyszerűen átíratom rád vagy az édesanyádra?
— Ezt már átbeszéltük — vágta rá ingerülten Gábor. — A költségek ésszerűsítése miatt, meg…
— Meg azért, hogy eladjátok a lakást, és vegyetek valamit Annának — szakította félbe Eszter. Közben elővett egy kinyomtatott üzenetváltást, és az asztalra tette. — Ki ő, Gábor? A szeretőd?
Mária arca egy pillanat alatt elsápadt. Gábor ökölbe szorította a kezét.
— Te lemásoltad a magánüzeneteimet? Ez törvénytelen!
— És a közös számlánkról az anyád számlájára pénzt átutalgatni törvényes volt? — kérdezte Eszter, és mellé csúsztatta a banki kivonatokat. — Az elmúlt évben összesen kilencmillió-kétszázezer forint. Hová került ez a pénz, Mária?
— Ehhez neked semmi közöd! — csattant fel az anyósa. — Egy fiú segíthet az anyjának, ha akar.
— A felesége tudta nélkül? A közös megtakarításból? — Eszter lassan megrázta a fejét. — Ráadásul még csak nem is ez a legérdekesebb.
Újabb papírt húzott elő. Ezúttal egy földhivatali tulajdoni lap másolata került az asztalra: egy egyszobás lakás, amelyet fél évvel korábban Gábor nevére jegyeztek be.
Gábor olyan fehér lett, mintha minden vér kifutott volna az arcából.
— Ez meg mi?
— Pontosan tudod, mi ez — mondta Eszter halkan. — A Kossuth Lajos utcai garzon, amelyet a hátam mögött vásároltál. Gondolom, magadnak és Annának szántad.
Mária lassan a fiára fordította a tekintetét.
— Gáborkám… te tényleg össze akartál költözni vele? Még azelőtt, hogy ezt a lakásügyet elrendeztük volna?
— Anya, fogd be! — sziszegte Gábor, de már késő volt.
Eszter szája sarkában keserű mosoly jelent meg.
— Tehát jól értettem. Rá akartatok venni, hogy mondjak le a részemről, aztán eladtátok volna a lakást. És utána mi következett volna? Kitesztek az utcára?
— Ne játszd itt az áldozatot! — mordult rá Gábor. — Kaptál volna valamennyi kártalanítást.
— Kártalanítást? — Eszter felnevetett, de a nevetésében több volt a fájdalom, mint a jókedv. — Tíz év házasságért? Az időmért, az idegeimért, a pénzemért, amit ebbe az életbe beletettem?
— Úgysem nagyon van választásod — szólt közbe Mária hidegen. — Vagy aláírod, amit kell, vagy a fiam beadja a válókeresetet, és akkor legfeljebb a fele jár neked.
— Legfeljebb a fele? — Eszter felvonta a szemöldökét. — A háromszobás lakás fele. A Toyota Camry fele. Annak a nyaralónak a fele, amelyet a fiad állítólag ajándékba kapott, valójában viszont a közös pénzünkből vett meg nyomott áron, rajtad keresztül. És természetesen a Kossuth Lajos utcai garzon fele is. Ehhez jön még a közös számláról jogtalanul elvitt összeg visszafizetése.
Gábor hirtelen felpattant.
— Elment az eszed? Ezt soha nem fogod tudni bizonyítani!
— Majd meglátjuk — felelte Eszter, és a férje dühkitörését látva egészen halványan elmosolyodott. — Holnap beadom a válókeresetet. És mellé kérem az elmúlt öt év pénzügyeinek teljes körű szakértői vizsgálatát is.
Mária a mellkasához kapott.
— Ezt nem teheted! Mindent tönkreteszel!
— Én? — Eszter elképedve nézett rá. — Nem én csaltam meg a házastársamat. Nem én tüntettem el pénzt a családi kasszából. És nem én próbáltam meg kiforgatni a másikat a törvényes vagyonrészéből. Én mindössze megvédem azt, ami engem illet.
— Én elpusztítalak — hörögte Gábor, és fenyegetően fölé magasodott.
— A fenyegetést is rögzítettem — mondta Eszter nyugodtan, és megmutatta a telefonján futó hangfelvételt. — Szeretnél még valamit hozzátenni a válóper anyagához? Ja, és mielőtt eszedbe jutna bármi ostobaság: a felvételek és a dokumentumok másolatai fel vannak töltve a felhőbe. Csak én és az ügyvédem férünk hozzájuk.
Mária ekkor megragadta a fia kabátujját.
— Gyere, Gábor. Ezt át kell beszélnünk az ügyvédünkkel.
Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, Eszter hosszú, remegő levegőt vett, aztán lassan leült. Tíz év közös élet, tíz év hitel, tíz év remény és alkalmazkodás — és végül így hullott darabokra minden. Az árulás éles fájdalma még ott lüktetett benne, mégis erősebb volt valami más: a megkönnyebbülés. Mintha végre lekerült volna róla egy súly, amelyet túl régóta cipelt.
Három hónappal később a bíróság kimondta a válást, és döntött a vagyonmegosztásról is. Eszter pontosan azt kapta, amire számított: a közösen szerzett javak felét, beleértve a lakást, az autót és azt a bizonyos garzont is, ahol Gábor Annával akart új életet kezdeni. Később kiderült, hogy Anna végül mégsem lett belőle második feleség.
Eszter a háromszobás lakás rá eső részében állt, és a nagy ablakon át nézte a várost. Tíz éven át fizette ennek az otthonnak a hitelét, és ugyanennyi ideig élt egy olyan ember mellett, aki közben hazudott neki. Most azonban már nem valaki más terveinek mellékszereplője volt. Előtte egy új út nyílt meg: bizonytalan, nehéz és kiszámíthatatlan, de végre kizárólag az övé.