Az anyósom gyökértelen semmirekellőnek nevezett, egy hónappal később pedig könyörgött, hogy tolmácsoljak neki. Én azonban nem felejtettem el, mit mondott…
A reggel edénycsörömpöléssel indult. Anna a nappali asztalánál ült, a hordozható munkaeszköze fölé hajolva, és egy közel 1,8 milliárd forintos szerződés szövegét ellenőrizte. A finom vonalú kínai írásjelek teljes figyelmet követeltek, ám a konyhából máris felszökött a jól ismert veszekedés első hangja.
— Már megint azt a képernyőt bámulod! — Erika, az anyósa, a kötényébe törölgetve a kezét jelent meg a konyhaajtóban. — A padlót vajon ki fogja felmosni? Szerinted nekem kell megszakadnom, miközben te itt kényelmeskedsz?
Anna felemelte a tekintetét a munkából, és igyekezett nyugodt maradni.
— Sürgős szerződésen dolgozom. Péternek ma este kell vinnie a tárgyalásra. Minden vesszőt átnézek.
— Szer-ző-dés! — gúnyolódott Renáta, a férje húga. Az ajtófélfának támaszkodott, és unottan rágcsált egy almát. — Ugyan már, mekkora tolmács lett belőle! Anya, nézd csak meg: otthoni nadrágban ül itt, és úgy viselkedik, mintha valami nagy ember volna. Péter vidékről hozta fel, most meg úgy tesz, mintha mi lennénk a cselédjei.
— Senkit nem kezelek cselédként — szorította össze a fogát Anna. — Csak azt kérem, hogy hagyjatok dolgozni. Két óra múlva hívásom lesz az ügyféllel.
Erika mérgesen a padlóra hajította a vizes rongyot. A rongy Anna lábánál csattant, szétfröcskölve a koszos vizet.
— Dolgozni? Ugyan! Péter hajt egész nap, Renáta is talpon van a szalonban reggeltől estig, te meg itthon ülsz, és az ujjaiddal pötyögsz. Menj, mosd fel a padlót! Amíg a mi lakásunkban laksz, légy szíves, dolgozz is meg érte.
Anna lassan felállt. Harminckét éves volt. Fordítói diplomával rendelkezett, és három évet dolgozott egy nagy kereskedelmi cégnél. A férje családja szemében azonban örökre az a „jöttment” maradt, akit kegyesen befogadtak.
— Nem vagyok bejárónő. Olyan iratokat készítek elő, amelyek a fiad jövőjét is meghatározhatják — mondta, miközben egyenesen az anyósa szemébe nézett. — Ha hibázom, Péter elveszítheti a partnereit.
— Ugyan már, ki vagy te ahhoz, hogy bárki miattad veszítsen bármit? — horkant fel Renáta. — Nélküled is megoldják. Ne képzeld magad a világ közepének.
Erika odalépett az asztalhoz, látványosan a szemetesbe söpörte Anna kihűlt vacsoráját, amelyhez a nőnek még hozzá sem volt ideje nyúlni, majd hangosan kijelentette:
— Az étel azoknak jár, akik valóban dolgoznak. Az eltartottaknak elég a levegő is.
Anna elsápadt, de nem szólt vissza. Az anyósa és a sógornője kivonultak, ő pedig egyedül maradt a nappali közepén, a földön heverő ronggyal. Felemelte, kivitte a fürdőbe, aztán jéghideg víz alatt addig dörzsölte a kezét, míg a bőre szinte csikorgott. Csak így tudta visszatartani a sírást.
Este Péter hazaért. Magas volt, ápolt, drága parfüm illata lengte körül. Homlokon csókolta Annát, pontosabban a halántékánál érintette meg futólag, és anélkül, hogy észrevette volna a nő kivörösödött szemét, rögtön a lényegre tért.
— Holnap döntő napunk lesz, Annám. Gábor úr személyesen jön el. Fél éve levelezek vele. Ha sikerül aláírni a szállítási megállapodást, teljesen más szintre lépünk. Te okos vagy, számítok rád. Csak kérlek, semmi rögtönzés. Pontosan fordíts, ne finomíts semmit fölöslegesen, ők ezt nem szeretik.
— Péter, az anyád… — kezdte Anna, de a férje azonnal közbevágott.
— Anya csak aggódik érted. Nála ez a törődés formája. Ne vedd magadra. Erős nő vagy te. Holnap minden tökéletesen fog menni.
Anna bólintott, és lenyelte a torkában növekvő gombócot. Bement a kis dolgozósarkába, ahol a laptopja állt, megnyitotta a hangrögzítő programot, és ellenőrizte a beállításokat. Szakmai beidegződése volt, hogy minden szóbeli tárgyalást felvesz: később leírta, visszaellenőrizte, és így zárta ki a félreértéseket. Ez a szokás már többször megmentette a jó hírnevét, és másnap különösen hasznosnak ígérkezett.
Reggel szigorú szabású, szürke kosztümöt vett fel, a haját feszes kontyba tűzte, majd belenézett a tükörbe. Nem egy ronggyal megalázott, megtört háziasszony nézett vissza rá, hanem egy magabiztos szakember. Péter elismerően biccentett.
A megbeszélést a belváros egyik elegáns éttermének különtermébe szervezték. Anna korábban érkezett, ellenőrizte a technikát, előkészítette a mappákat. Gábor úr idősebb férfi volt, éles, mindent felmérő tekintettel. Udvariasan köszönt, névjegyet cserélt Péterrel, majd mindenki helyet foglalt az asztalnál. Anna tudta, hogy Gábor úr remekül ért magyarul, ám az üzleti protokoll szerint az egyeztetés tolmácson keresztül zajlik. Ez volt a szokás, és ilyesmit nem illett megszegni.
Az első félóra kifogástalanul telt. Anna pontosan fordított, a megfelelő hangsúlyokkal, az élesebb megfogalmazásokat pedig éppen annyira tompította, amennyire azt a kínai üzleti közegben elvárták. Péter lassan megnyugodott, Gábor úr arcán is megjelent egy halvány mosoly. Közben teát szolgáltak fel.
Ekkor azonban kivágódott az ajtó.
— Péterkém! — úszott be a terembe Erika, mögötte pedig Renáta préselte be magát egy hatalmas táskával. — Úgy gondoltuk, szükséged lesz a család támogatására! Ki tudja, ez a felkapaszkodott nő mit fordít itt összevissza.
Anna ereiben meghűlt a vér. Péter felpattant a székéről.
— Anya, mit keresel itt? Ez zárt tárgyalás!
— Zárt? A saját anyád előtt? — Erika minden szégyenérzet nélkül leült az egyik üres székre, és már nyitotta is a száját, hogy beleszóljon a megbeszélésbe.