Harmincnyolc éves, technológus mérnök, és úgy zokog egy tönkrement alsónadrág fölött, mintha valami családi ereklyét temetne, miközben mi már harmadik hónapja minden fillért félreteszünk a balkon felújítására.
— Gábor — szólaltam meg olyan halkan, hogy attól még én is megijedtem. Nyugodt volt a hangom, de veszélyesen nyugodt. — Két dolgot szeretnék tudni. Az első: az alsókat most hagyjuk, de mégis mitől ilyen mérgező színű ez a víz? A második, és ez érdekel igazán: mi a fenének kellett neked az a „Császár” pecsétgyűrű?
Lesütötte a szemét, és a lavórban kavargó rózsaszínes foltokat bámulta.
— Hát… a tekintély miatt. Hogy a munkahelyen komolyabban vegyenek.
— A tekintély miatt? — éreztem, ahogy rángani kezd a bal szemhéjam. — Te egy műhelyben dolgozol, ahol mindenki olajos, forgácsos ruhában mászkál. Kinek akartál ott csillogni vele? A marógépnek?
— Te ezt nem érted — motyogta, és újra elkezdte erőtlenül öblögetni azt a szerencsétlen rongydarabot. — László vett magának egy pecsétgyűrűt, azóta úgy járkál, mintha ő lenne a főnök. Rábök az ujjával a rajzokra, és mindenki hallgat rá. Valahogy tiszteletet parancsol, érted? Én meg mivel vagyok kevesebb?
— László az anyjánál lakik, és még a tartásdíjat sem fizeti — vágtam rá keményen. — Nekünk viszont lakáshitelünk van, meg egy erkélyünk, ahonnan lassan a sílécek a járókelők fejére zuhannak, mert szétrohadt a korlát.
Gábor nagyot szuszogott, szipogott egyet, aztán sértődötten elfordította a fejét.
— Én csak jót akartam. Gondoltam, komolyabbnak látszom majd. Hátha kineveznek brigádvezetőnek. Csak szerettem volna megfelelni.
Közelebb léptem, és belenéztem a lavórba. A víz nem egyszerűen piros volt, hanem valami természetellenes, vegyszeres, harsány árnyalatban izzott.
— És miért puszta kézzel mosod ezt a forró löttyöt? — kérdeztem, tudomást sem véve a brigádvezetős magyarázatról.
— Mert a mosógép megállt! Meg akartam menteni… ráöntöttem folttisztítót, gondoltam, kijön, mielőtt végleg beleeszi magát.
— Megmenteni egy ezerkétszáz forintos alsót egy huszonnégyezer forintos gyűrű árán? Zseniális üzleti terv.
— Ez volt a kedvencem! — csuklott meg a hangja hisztérikus éllel, amitől egyszerre támadt kedvem nevetni és sírni. — A horgonyos!
Mély levegőt vettem.