Eszter hangja nyugodt maradt, miközben tovább fejtegette gondolatait, mintha csak egy megdönthetetlen logikai sort vázolna fel. Honnan vehetné biztosra, hogy az a bizonyos másik férfi hűségesebb lenne? Gáborral már évtizedek óta összeköti őket a közös múlt: megszokások, életvitel, együtt felépített mindennapok. Ott vannak a gyerekek is, akiknél erősebb kapocs aligha létezik – ezt Eszter külön hangsúlyozta, tapasztalt ember meggyőződésével. És akkor még nem is beszélt arról a vagyonról, amelyet a férje kifejezetten ügyesen gyarapított az évek során. Mindezt Gábor aligha dobná sutba pusztán egy fellángolás kedvéért. Túl fájdalmas veszteség lenne számára.
Lilla dermedten hallgatta a szavakat, és egyre inkább úgy érezte, mintha a padló lassan kicsúszna a lába alól. Amit hallott, az teljesen szembement mindazzal, amit eddig igaznak hitt. Lehetséges lenne, hogy Gábor hónapokon át félrevezette? Hogy csupán egy kényelmes kaland volt számára? A gondolat szinte fizikai fájdalmat okozott. Hiszen ő valóban, feltétel nélkül beleszeretett, nem számítva következményekre, józan észre.
A múlt képei hirtelen élesen törtek fel benne. Emlékezett az első napjára a cégnél, amikor idegesen, de reményekkel telve lépett be az irodaházba. Arra is tisztán emlékezett, amikor a folyosón először találkozott Gáborral. A férfi meglepett füttyentése, a pillantása, amely nyíltan végigmérte – mindez akkor hízelgő volt számára. Jólesett, hogy a főnöke felfigyelt rá. Nem telt el sok idő, és már az irodájában ült, egy beszélgetés ürügyén, amely hamarosan egészen más irányt vett.
– Miért hallgat ennyire? Meglepődött? – kérdezte Eszter, és halvány mosollyal biccentett. – Nem állítom, hogy makulátlan lennék, de egy ilyen férj mellett az ember megtanul alkalmazkodni. Így alakult ki köztünk ez a furcsa egyensúly. Mindkettőnknek megfelel, és pontosan ezért Gábor nem fog elmenni mellőlem. Bár az is igaz, hogy nem zárom ki: idősebb korára talán valóban elhitte, hogy komoly érzelmek fűzik magához. De akkor is… legfeljebb mindent hátrahagyva, üres zsebbel indulna ön után.
– Nem fogja megtenni – szólalt meg Lilla alig hallhatóan, rezignált hangon. A mondat inkább szólt önmagának, mint Eszternek.
Nem bírta tovább maradni. A beszélgetés súlya nyomasztotta, a tanulság pedig túl kegyetlen volt. Úgy érezte, elég leckét kapott egy életre, és ideje belátni a vereséget.
– Fogadja meg a tanácsomat, Lilla – mondta Eszter búcsúzóul. – Ne pazarolja az idejét hiú ábrándokra. Keressen a helyzetéhez illő társat, alapítson családot. Ha nem lép időben, később már hiába bánkódik majd, és csak az összetört álmai maradnak.
Lilla szinte gépiesen indult el az utcán. Nem figyelt az emberekre, az autók zajára, sem a környezetére. Könnyei összegyűltek a szemében, fejében pedig újra és újra Eszter mondatai visszhangoztak.
Elhatározta, hogy beszélni fog Gáborral. Megkérdezi tőle, szemtől szembe, hogy hazudott-e neki. Muszáj tisztán látnia. Mégis, legbelül már sejtette, hogy a válasz nem hoz majd megnyugvást. Egyre inkább úgy tűnt, Eszternek van igaza: Gábornak nincs semmi, ami valóban csak az övé lenne, és éppen ezért soha nem fogja elhagyni a feleségét.
Aznap nem ment be dolgozni. Felhívta az egyik kolléganőjét, és rosszullétre hivatkozva szabadságot kért.
Másnap reggel azonban, amikor mégis megjelent az irodaházban, megdöbbentő hír fogadta: már nem tartozik az alkalmazottak közé.
– A belépőkártyáját, kérem – szólította meg az őr a bejáratnál.
– Tessék? – kérdezett vissza Lilla értetlenül, amikor a forgókapu nem engedte tovább.
– Úgy értem, a mai nappal megszűnt a munkaviszonya. Itt van az erről szóló határozat. Kérem, adja le a kártyát, nincs rá többé szüksége.
– Micsoda? Ez lehetetlen… Biztosan tévedés – hebegte Lilla, teljesen összezavarodva. – Beszélnem kell valakivel. Felhívom Gábor urat, mindjárt tisztázom.
Remegő ujjal tárcsázta Gábor számát, de a hívás azonnal megszakadt. Abban a pillanatban értette meg, hogy a férfi letiltotta őt.
– Ez nem lehet igaz… – suttogta kétségbeesetten. – És a végkielégítés? A fizetésem? A könyvelésnek még utalnia kellene… – kapaszkodott az utolsó reménysugárba, miközben megpróbált beljebb jutni.
– Az összeget már átutalták a bankszámlájára. További belépés nem engedélyezett – válaszolta az őr közönyösen.
Amikor kilépett az épületből, ahol két éven át dolgozott, Lilla megállt egy pillanatra. Szíve nehéz volt, de gondolatai lassan letisztultak. Tudta, hogy mindaz, ami eddig az életét jelentette, egyetlen nap alatt omlott össze. És azt is tudta: nincs más választása, mint mindent elölről kezdeni.