Tegnap este a férjemet felhívta az ő drága jó édesanyja. Erika asszonynak, úgy látszik, hirtelen üres lett a lelke, és azonnal kitalálta, hogy minden különösebb ok nélkül össze kell rántani az egész rokonságot. Egy kis családi seregszemle, ünnep a semmiből. Gábor pedig abban a pillanatban lángra kapott az ötlettől. Hogy esetleg engem is megkérdezzen? Hogy van-e időm, energiám, vagy legalább kedvem egy egész vendégsereg körül ugrálni? Ugyan már. A nagy hadvezérek nem szoktak tanácsot kérni a gyalogosoktól.
— Anyának hiányzunk. Megígértem neki, hogy hétvégén nálunk összegyűlik mindenki. Szépen, rendesen megcsináljuk, ahogy kell — közölte reggel a kávé mellett olyan magabiztossággal, mintha már a dísztribünről integetne. Közben komótosan kavargatta a cukrot, és valahová a távolba nézett.
Belekortyoltam a kávémba, végigmértem a büszke profilját, aztán nyugodtan felvilágosítottam, hogy nálam a „megcsináljuk” szó nem ugyanazt jelenti, mint az, hogy „Nóra majd egyedül végigrobotolja”.
Gábor megmerevedett. A csésze félúton állt meg a szája felé. Az ő fejében a feleség valahogy mindig automatikusan beépült minden nagyszabású tervébe, mégpedig ingyenes munkaerőként.
— Nóra, ne túlozz már, mindössze tizenöten leszünk — magyarázta leereszkedő hangon, mintha egy értetlen gyereket próbálna észhez téríteni. — Családi összefogásról van szó. Mi vállaljuk a szervezést. A lakásunk elég nagy. Anya összeírt egy teljesen visszafogott menüt: három saláta, pár előétel, valami meleg főétel és egy házi torta. Ebben nincs semmi bonyolult.
— Remek kezdeményezés — bólintottam, és letettem a kiskanalat. — Biztos vagyok benne, hogy kiváló szakács válik belőled. A húst szerintem már péntek este kezdd el pácolni.
A férjem úgy bámult rám, mintha hirtelen idegen nyelven szólaltam volna meg. A férfiak nagylelkűségét néha pontosan az mutatja meg, mennyi más ember idejét hajlandók ajándékba adni az anyjuknak. Ez most éppen ilyen eset volt.
— Te most viccelsz? — kérdezte, és a hangjába kemény, fémes él költözött. — Egy feleségnek támogatnia kell a férjét az ilyen dolgokban. Anya számít rád.
— Támogatni tudlak. Kiszolgálni a konyhában a te nagyvonalú ígéreteidet már nem fogom. Érzed a különbséget? — kérdeztem higgadtan, minden fölösleges indulat nélkül.