— Hogyne mennék, gyerekeim! Már úgyis rettenetesen hiányzik az én Márkocskám. Ott nálad biztos csak éhezik szegény.
Éhezik, persze. Kilencvenöt kiló tömény „éhezés”.
Pénteken meg is érkezett: egyik kezében bőrönd, a másikban hűtőtáska, tele előre lefagyasztott házi fasírtokkal. Mint mondta, nehogy Márk „az út után” valami rendes étel nélkül maradjon. Márk ragyogott, cipelte a csomagokat, puszit nyomott az anyja arcára.
— Anya, te aztán tudod, mi kell az embernek! Végre eszem egy jót!
Este Mária átvette a konyhát. Én különösebb ellenállás nélkül kivonultam.
— Annácska, te csak pihenj, ti egész nap dolgoztok, biztosan elfáradtok — hessegetett el kedvesen.
Nem sokkal később az egész lakást ellepték a szagok: piruló hagyma, sercegő zsír, nehéz, tömény illat, amit még a hálószobában is lehetett hallani, nemhogy érezni. Vacsorára a hozott fasírt került az asztalra, mellé zsírral meglocsolt krumplipüré és olyan franciasaláta, amelyben a majonéz jóval nagyobb szerepet kapott, mint a krumpli.
Márk evett, és közben szinte olvadozott.
— Mmm! Anya, ez mennyei! Na, ez az igazi íz! Anna, kóstold meg! Tanulj!
Megkóstoltam. A fasírt nehéz volt és zsíros, húsnál több kenyérrel, hagymából bőven túladagolva, sóból pedig még annál is bővebben. Márk mégis áhítattal falta, mert ez az anyja főztje volt. A gyerekkor íze. A biztonság illúziója.
Én csak mosolyogtam.
— Nagyon finom, Mária.
A harmadik reggelre Márk felpuffadt arccal ébredt. Úgy nézett ki, mintha párnát tömtek volna a bőre alá, a gyűrűje pedig csúnyán belevágott az ujjába.
— Biztos túl sok vizet ittam lefekvés előtt — motyogta a tükör előtt.
— Nem, Márk — feleltem halkan. — Ez inkább a só. Anyukád elég bátran bánik vele.
— Ugyan már, ne találd ki. Semmi köze a sónak ehhez. Egyszerűen meleg volt éjjel.
Reggelire Mária palacsintát sütött. Zsíron. Nem jelképesen: valódi szalonnadarabot szúrt villára, és azzal kente végig minden egyes palacsintát.
— Anya, lehetne nekem csak túróval? — kérdezte Márk óvatosan.
— Márkocskám, a túrós az lányoknak való. Egy férfinak erő kell! Egyél hússal, és tegyél rá rendesen tejfölt!
Márk ötöt tüntetett el. A végén csuklott egyet.
Este töltött káposzta következett. A káposzta kissé rágós maradt, a rizs szétfőtt, a darált hús pedig úszott a zsírban. Márk már lassabban kanalazott, és a hangjából is eltűnt a korábbi lelkesedés.
Mária figyelte egy darabig, aztán óvatosan rákérdezett:
— Finom, kisfiam?