– Ide kerül majd a hinta – jelentette ki, mintha már régen birtokba vette volna a telket. – A nyári konyhát pedig hálószobának alakíttatom át magamnak.
Aztán rövid szünetet tartott, és még hozzátette:
– Eszter okos asszony, nem fog vitatkozni az idősebbekkel. A fiataloknak teljesen fölösleges két nyaraló, nekem viszont szükségem van a jó levegőre.
Közelebb léptem hozzájuk, miközben a tenyeremről letöröltem a rátapadt földet.
– Katalin asszony, nem tévesztett el valamit? Ez az ágyás történetesen Júliáé, azt a szilvafát pedig Lillával együtt három éven át próbáltuk megmenteni.
Anyósom összeszorította a száját, és úgy mért végig, mint egy megfáradt uralkodó, akit a szolgái merészeltek zavarni.
– Eszter, ezeknek a… rokonaidnak ideje volna tudniuk, hol a helyük. Idegenekre nincs szükség a családi nyaralóban. A hely nem nyúlik, mint a rétestészta.
Aznap este otthon Gábor is igyekezett megerősíteni az anyja diadalát.
– Eszter, ne hozz szégyenbe anyám előtt – csattant fel ingerülten, és ledobta a kulcsait az előszobai szekrényre. – Kicsi az a nyaraló, nem fogsz belerokkanni. A héten kimegyünk, és átíratod rá. Neki fontos, hogy háziasszonynak érezze magát.
– Gábor, ez az én örökségem. Mégis miért kellene odaajándékoznom az édesanyádnak? – kérdeztem halkan.
– A feleségem vagy, vagy valami könyvelő, aki idegen sérelmeket számolgat? – emelte fel a hangját. – Anyának kell, tehát megoldjuk. Ne kezdd megint ezt az „enyém” nótát. Nálunk minden közös. Ugye nem akarsz kapzsinak látszani?
Ránéztem arra a magabiztos, arcátlan képére.
És akkor világossá vált: még nem jött el a vita ideje. A pimaszság még nem érett meg eléggé ahhoz, hogy elegánsan ki lehessen tessékelni a kapun, csomagostul.
Az efféle arcátlansággal veszekedni olyan, mintha az ember egy ütvefúrót próbálna túlkiabálni: nagy a zaj, haszna semmi.
A tiszteletet nem lehet kikönyörögni, a határokat pedig nem ordítással kell megvédeni.
– Rendben, Gábor – feleltem teljesen nyugodtan. – Ha így teszed fel a kérdést, majd én elintézem.
Elégedetten felhorkant. Pont azt hallotta ki belőle, amit hallani akart.
A következő héten Katalin asszony szinte szétcsörgette a telefonomat: utasításokat osztogatott, hová pakoljam a dolgaimat, melyik polcokat ürítsem ki neki.
Én röviden válaszolgattam, helyeseltem, közben pedig csendben oda jártam, ahol mások tervei az én tulajdonommal kapcsolatban többnyire nagyon prózai véget érnek.
Egy pult mögött, sorszámmal és pecséttel.
Szombat reggel Gábor terepjárója begördült a kis nyaraló kapuja elé.
Az autóból nyögdécselve mászott ki Katalin asszony.