– Ha most azonnal nem íratod át a részedet a bátyád nevére, lefújom az esküvőt, és innen is kiteszlek – apám hangja nem egyszerűen rideg volt, hanem olyan keményen és fagyosan csengett, mint a jégbe mártott acél. Beleborzongtam. – Világos voltam, Eszter?
A szüleim tágas nappalijának közepén álltam, a kezemben egy pohár gyümölcslével. A vőlegényem, Márk, a kanapén ült, és idegesen dörzsölgette a térdét. A tekintetét makacsul a padlóra szegezte, mintha a perzsaszőnyeg mintái hirtelen a világ legfontosabb látványosságává váltak volna számára.
A bátyám, Balázs, ezzel szemben kényelmesen elterpeszkedett a szemközti fotelben. Unott mozdulatokkal forgatta az ujjai között a vadonatúj terepjáró kulcsát. Pont annak az autónak a kulcsát, amelyet apám az előző hónapban ajándékozott neki a harmincadik születésnapjára.
– Apa, ezt nem gondolhatod komolyan – szólaltam meg, de a hangom megbicsaklott, és ezzel akaratlanul is elárultam, mennyire megrendültem. – Ezt már átbeszéltük. A nagymama a lakást fele-fele arányban hagyta rám és Balázsra. Mindketten az unokái voltunk. Márkkal azt terveztük, hogy felújítjuk, és az esküvő után odaköltözünk. A munkásokat is leszerveztük.
– Még hogy munkásokat – horkant fel Balázs, miközben fel sem nézett a telefonjából. – Ugyan miből, húgocskám? A te kis Márkocskád fizetéséből? Hiszen még egy rendes gyűrűre sem futotta neki, azon is spórolt.
Márk összerezzent. Az arca foltokban kivörösödött, mégsem mondott semmit. A hallgatása jobban fájt, mint Balázs gúnyos szavai.
– Ne merj így beszélni róla! – csattantam fel. – Márk tervezőmérnökként dolgozik, nagyon jó lehetőségek állnak előtte. Meg fogunk birkózni mindennel, saját erőből.
– Akkor birkózzatok meg úgy, hogy a takarót addig nyújtjátok, ameddig ér – vágta rá apám, és felállt a fotelből. – Ez a belvárosi, háromszobás lakás nem nektek való. Balázsnak sokkal nagyobb szüksége van rá. Fejleszti a vállalkozását, komoly megjelenés kell neki, olyan otthon, ahová üzleti partnereket is meghívhat. Ti meg Márkkal bérelhettek egy egyszobás lakást valamelyik lakótelepen. Fiatal házasoknak az éppen elég.
– De apa, ez igazságtalan! – éreztem, ahogy a sérelem gombócként szorítja el a torkomat. – A nagymama egyértelműen leírta a végrendeletében, hogy egyenlő arányban kapjuk. Azt akarta, hogy mindkettőnknek legyen mivel elindulnia az életben. Miért kellene lemondanom a törvényes örökségemről Balázs javára? Neki már így is mindene megvan. Te adtad neki a céget, te vetted neki az autót…
– Azért, mert Balázs férfi! – apám ökle akkorát csapott az asztalra, hogy összerezzentem. – Ő viszi tovább a család nevét, ő az örökös. Te pedig… te hozzá fogsz menni ehhez… – megvető pillantást vetett Márkra –, felveszel egy másik nevet, és átmész egy idegen családba. Minek neked ingatlan? Hogy ez a nincstelen alak váláskor majd bepereljen a feléért?
– Mi nem fogunk elválni! – kiáltottam. – És Márk soha nem tenne ilyet!
– Ezt mondja mindenki az első komoly válságig – felelte apám, és a nappaliban egy pillanatra dermedt, nehéz csend támadt.