A telefon csörgése félálomból rántotta ki Annát. Összerezzent, majd hirtelen felült az ágyban. A szoba még sötétbe burkolózott. Tapogatózva kereste a készüléket, aztán hunyorogva meredt a kijelzőre. Az ébresztő 4:50-et mutatott. Anna fáradtan kifújta a levegőt, és végighúzta a tenyerét az arcán, mintha így le tudná törölni magáról az álom maradékát.
— Már kelsz is? — motyogta álmosan Márk, miközben a másik oldalára fordult. — Gyere vissza, aludj még egy kicsit.
— Nem lehet — felelte Anna, és kimászott a takaró alól. — Ma rengeteg dolgom van.
A fürdőszobába ment. A hideg víz szinte csípte az arcát, de legalább végleg elűzte az álmosságot. Egy pillanatra megállt a tükör előtt, és alaposan szemügyre vette magát. A szeme alatti sötét karikák mindent elárultak: a kimerültség már régóta vele élt.
Öt órakor már a lakásban sürgött-forgott. Igyekezett nesztelenül mozogni, nehogy felébressze a férjét. Port törölni a szekrények tetején, áttörölni a padlót, rendbe tenni az ablakpárkányokat — mindennek makulátlanul tisztának kellett lennie. Máskülönben az anyósa biztosan kiszúrná a legapróbb hibát is, és nem hagyná ki az alkalmat egy újabb csípős megjegyzésre.
Hét órára Anna már végzett a takarítással, sőt a reggeli is az asztalon várta őket. A kétszobás lakást a nagymamájától örökölte. Nem volt nagy, de otthonos, ráadásul jó környéken állt. Anna különösen megbecsülte ezt az örökséget, ezért mindig ügyelt rá, hogy a lakás rendezett és tiszta legyen.
— Márk, kész a reggeli! — szólt ki, miközben a táskájába pakolt. — Nekem indulnom kell.
A férje nyújtózkodva jelent meg a konyha ajtajában. Magas volt, a haja kócosan állt mindenfelé, és álmos pislogással nézte a megterített asztalt.
— Hová sietsz ilyen korán? Hiszen szombat van.
— Beugrós műszakom lesz az üzleti központban. Utána pedig megyek a tanfolyamra — mondta Anna erőltetett mosollyal, igyekezve eltitkolni a fáradtságát. — Hat körül érek haza.
— Már megint az a tanfolyam? — Márk összevonta a szemöldökét, és kihúzta magának a széket. — Minek hajtod magad ennyire, Anna? Dolgozol látástól vakulásig. Előbb takarítás, aztán még ezek az órák is…
— A könyvelésben van jövő — vágta rá Anna, a megszokott határozottsággal lezárva a témát. — És ez nem „csak valami tanfolyam”. Ez az esélyem egy másik életre.
A munkahelyén Anna pontosan, gépiesen tette a dolgát. Felmosott, üvegfelületeket törölt, összeszedte és kivitte a szemetet. Takarítónő volt egy elegáns üzleti központban. Láthatatlan alak azok számára, akik drága öltönyökben és sietős léptekkel haladtak el mellette, mintha az ő világukban nem is létezne.
— Anna, te már megint mindenkinél korábban itt vagy! — csóválta a fejét Erika, a munkatársa. — Mi történt?
— Semmi különös, Erika. Csak szeretnék hamarabb végezni. Ma tanfolyamom van.
— Tanfolyam, tanfolyam… — ismételte gúnyosan az asszony. — Ideje lenne már megnyugodni. Férjed van, lakásod van. Mi kell még?
Anna nem válaszolt. Tudta, hogy hiába próbálná elmagyarázni a terveit egy olyan idős asszonynak, aki egész életében takarításból élt. Erika számára az ő vágyai valószínűleg érthetetlen, felesleges álmoknak tűntek volna.
A műszak után Anna sietve indult a könyvelői képzésre. Ott, a táblázatok, számok és beszámolók között végre úgy érezte, jó helyen van. Nem pusztán takarítónőként létezett, hanem olyan emberként, akinek célja van. Olyan emberként, aki a jövőjéért dolgozik.
— Anna, megint te lettél a csoport legjobbja — mosolygott rá Júlia, amikor visszaadta a dolgozatát. — Ezzel a hozzáállással nagyon szép pálya állhat előtted.
— Köszönöm, Júlia tanárnő — felelte Anna, és enyhe pír futott át az arcán.
Az ilyen pillanatok adtak neki erőt, és ilyenkor újra elhitte, hogy minden fáradtság, minden korai kelés és minden lenyelt megjegyzés egyszer majd értelmet nyer.