Miután kulcsra zárta az ajtót, Lilla a fogasra akasztotta a kabátját az előszobában, majd lerúgta a cipőjét.
– Végre itthon – sóhajtott felkönnyebbülten, miközben előhúzta a szekrényből a pihe-puha házipapucsát. – Micsoda megváltás lecserélni a magassarkút valami kényelmesre…
A bőröndöt maga után húzva a hálószoba felé indult. A helyiség félhomályba burkolózott; széthúzta a függönyöket, és beengedte a nappali fényt. Elsőként zuhanyozni akart. Két éjszaka a vonaton teljesen kimerítette, minden porcikája sajgott a fáradtságtól.
A fürdőszobába lépve megnyitotta a forró vizet. Mielőtt András hazaér, rendbe kell szednie magát, és a vacsoráról is gondoskodnia kell – futott át rajta a gondolat.
Gyors mozdulatokkal lecserélte az ágyneműt, aztán visszatért a fürdőbe. Levetkőzött, a szennyes egy részét és néhány ruhadarabot bedobott a mosógépbe. Minden mozdulata rutinos volt és határozott; számára a rendezettség nem puszta szokás, hanem alapelv.
A kád közben megtelt meleg vízzel, tetején sűrű, fehér habbal. Lilla elégedetten merült el benne, és lehunyta a szemét.
Nagyjából félórányi pihenés után langyos vízzel leöblítette magát, majd a köntöséért nyúlt. Ahogy megkötötte a derekán az övet, különös érzés hasított belé. Valami nem stimmelt…
Óvatosan beleszagolt a levegőbe, és megérezte egy ismeretlen parfüm finom illatát.
Újra mélyet lélegzett. Nem tévedett.
Homlokát ráncolva levette a köntöst, és szó nélkül a szennyeskosárba dobta. Egy törölközőbe burkolózva visszasétált a hálóba.
Miközben a haját törölgette, gondolatai egyre nyugtalanítóbb irányba sodródtak.
Mit jelenthet ez? Hűtlenség? Ugyan… ez képtelenségnek tűnt. A házasságuk alapja mindig a bizalom volt. Ő nem az a fajta, aki jeleneteket rendez vagy titokban kutakodik. András pedig soha nem adott okot gyanakvásra.
De akkor mi történt az alatt a tíz nap alatt, amíg távol volt?
Korábban is utazott már el, és minden alkalommal ugyanabba a békés, megszokott mindennapokba tért vissza. Most azonban…
Nem, ez így nem áll össze. Ha lett volna valami, András viselkedésén észrevette volna.
Felvette az otthoni ruháját, és kiment a konyhába. Ott minden a megszokott rendben sorakozott. A pulton nem hevert mosatlan edény, morzsa sem látszott az asztalon – a férje és a fia sosem hagytak maguk után felfordulást.
Ahhoz képest, hogy a férje és a fia mindig pedánsan tartották a lakást, most valami mégis kizökkentette Lillát. Amikor kinyitotta a hűtőt, megtorpant. A polcokon ott sorakoztak a tegnapi vacsora maradékai – nem összecsapott étel volt, hanem gondosan elkészített fogások. Aki főzött, nem kapkodott.
Az egyik rekeszben egy drágább pezsgő bontott üvege állt. Lilla szemöldöke felszaladt. A mosogató fölötti szárítón két elegáns pohár csillogott.
Tehát ma este nem kell vacsorát készítenie… pedig a sürgés-forgás talán segített volna rendet tenni a fejében.
Néhány hónap múlva betölti az ötvenhetet, bár bárki fiatalabbnak nézné. Harmincöt év házasság után most először érezte, hogy valami megfoghatatlan bizonytalanság férkőzött közéjük.
Féltékenység lenne? Nem igazán. Inkább zavarodottság. Egy rossz előérzet.
A fürdőszobában takarítás közben a kezébe akadt egy hajkefe. Ahogy ránézett, megdermedt. A sörték között egy hosszú, sötét hajszál húzódott.
Lilla szőke volt – évek óta festette a haját, hogy elfedje az őszülést.
Gyorsan átsietett a hálóba, és megnézte a saját keféjét. Az makulátlan volt, pontosan ott feküdt, ahol hagyta. A bútorokon ülő finom por is arról árulkodott, hogy senki nem járt bent.
A talált hajszálat óvatosan leemelte, egy apró tasakba csúsztatta, majd elrejtette.
Ezután a nappaliba ment, és leült a kanapéra. Nem kapcsolt lámpát. A félhomályban akart maradni, csendben. Várni valamire – bár maga sem tudta, mire. Csak azt érezte, hogy most figyelnie kell.
Andrást még középiskolás korában ismerte meg. Kilencedikben került az osztályukba: kissé túlsúlyos, halk szavú fiú volt. Eleinte egy lány mellé ültették, de az hamar kérte, hogy máshová kerülhessen. András végül a leghátsó padba költözött.
Kitűnő tanuló volt, szinte mindenből jeles, egyedül magyarból kapott négyest.
Lilla időnként együtt ment iskolába Márkkal, ha útközben összefutottak.
Egyik reggel a szokásosnál korábban indult el. Gyönyörű idő volt, kedve támadt gyalog menni. Az utcán találkozott Márkkal, és beszélgetve haladtak tovább, amikor a közeli bolt előtt a fiú hirtelen megállította.
— Várj csak! Nézd, ott András!
Lilla odapillantott. András éppen egy teherautóról pakolt le árut néhány másik fiúval. Dolgozott, komolyan, összpontosítva. Kis idő múlva az órájára nézett.
— Mennem kell az iskolába. Átöltözöm, és indulok — mondta a társainak.
Őket nem vette észre.
Néhány perccel később kilépett az épületből…
Amikor András néhány perccel később kilépett az épületből, már tiszta ruhát viselt.
— Láttad? — jegyezte meg halkan Márk. — Rendesen helytáll ez a srác.
Lilla némán bólintott. Távolról követték, de nem szóltak utána.
Később, ebéd közben szóba elegyedtek vele. András akkor mesélte el, hogy rakodómunkásként dolgozik. Az apja évekkel korábban elment, az édesanyja két állást vállal, és ott van a kisebb öccse is. Ő pedig, amennyire tud, besegít: hajnalban és esténként munkát vállal, közben pedig igyekszik az iskolában is helytállni.
Lilla akkor egészen más szemmel nézett rá. Őszinte tisztelet ébredt benne — nem sokan bírnák ezt a terhet ilyen fiatalon.
Tizedikre András sokat változott. Megerősödött, határozott lett, és magabiztosság sugárzott belőle. A korábbi gúnyolódók elhallgattak; senki sem merte többé kinevetni.
Az egyik iskolai rendezvényen ő kérte fel Lillát táncolni. Az est végén hazakísérte. Sokáig ácsorogtak a ház bejárata előtt, egyikük sem akart búcsút mondani. Akkor lobbant fel köztük az az érzés, amelyről Lilla hosszú évtizedeken át azt hitte, hogy sosem halványul el.
Most azonban már sötétbe borult az utca. Lilla az órájára pillantott. Andrásnak rég haza kellett volna érnie… mégsem jött.
Korábban akart érkezni, hogy meglepje.
Úgy tűnt azonban, hogy végül őt éri majd váratlan fordulat.
A fiuk már Győrben élt, gyakran telefonált, figyelmes volt. Igaz, amióta barátnője lett, ritkábban jelentkezett. Lilla ezt megértette — a saját életét élte.
Ők ketten maradtak a férjével.
Felhívja a fiát? Nem… azonnal megérezné a hangján a nyugtalanságot.
A telefonért nyúlt. Andrást hívja?
Ha tudja, hogy itthon van, talán mindent letagad. Pedig ő mindig bízott benne…
Mit tegyen?
Abban a pillanatban kattanást hallott a zár felől.
Lilla megmerevedett.
Léptek zaja… kettőé.
A gyomra görcsbe rándult.
Ruhák surrogása, suttogó hangok, csókok halk nesze…
Nem gyulladt fény.
Nem a hálószoba felé indultak, hanem a fiuk szobájába. Rövidesen olyan hangok szűrődtek ki onnan, amelyek nem hagytak helyet félreértésnek.
Ezért volt makulátlan a háló…
Minden aprólékosan elrendezve.
— Istenem… — lehelte Lilla. — Hogy lehettem ennyire vak?
Lassan felállt, az ajtóhoz lépett. Ujjai a kilincsre fonódtak.
Nem ment.
Harmincöt év alatt most először érezte úgy, hogy teljes súllyal nehezedik rá az élet.
Aztán összeszedte minden bátorságát, és hirtelen feltépte az ajtót.
A szobát sötétség borította, csupán az utcai lámpa beszűrődő fénye rajzolt halvány körvonalakat. A kanapén, a takaró alatt két alak mozdult.
Reszkető kézzel a kapcsoló felé nyúlt.
Felkapcsolta a villanyt.
A takaró alól egy ismerős arc bukkant elő, hunyorogva a hirtelen fényben.
— Anya?! Hát te már itthon vagy?!
Közel egy órával korábban a taxi lassan begördült a jól ismert utcába. Lilla kifizette a fuvart, majd sietős léptekkel indult a kapu felé. Az egyik kezében bevásárlószatyor, a másikban egy tortásdoboz — András kedvence, amit külön miatta vett.
Ahogy belépett a házba, azonnal meglátta őt.
András a kanapén ült, könyvvel a kezében. A kandallóban vidáman pattogott a tűz, kellemes meleg járta át a szobát.
A férfi felnézett, és meglepetten talpra ugrott.
— Drágám! Hát te? Azt mondtad, csak két nap múlva jössz!
Néhány perc múlva már a konyhában ültek, gőzölgő tea mellett. András elmesélte, hogy Márk menyasszonyának sürgősen a városba kellett utaznia munkaügyben. A fiuk úgy döntött, összeköti a hasznossal, és bemutatja a lányt a szüleinek — Lillát későbbre várták.
Ő pedig pénteken kiment a vidéki házhoz, hogy még a hidegek előtt ellenőrizze a fűtést.
Lilla elmondta, hogy nem akarta zavarni a fiatalokat, ezért inkább egyenesen a férjéhez jött, útközben bevásárolva.
— Van még két szabadnapom — tette hozzá mosolyogva. — Töltsük együtt.
Aznap éjjel szorosan bújt hozzá.
— Nagyon hiányoztál… Jobban, mint gondoltam volna. És képzeld… ma először éreztem igazán félelmet hosszú évek óta.
— Mitől, kicsim?
— Attól, hogy mi lett volna, ha ott te fekszel… Azt hiszem, azt nem éltem volna túl.
András gyengéden megsimította a vállát.
— Butaságokat beszélsz. Tudod jól, hogy számomra csak te létezel.
Finoman csókot lehelt a bőrére.
A hétvége szinte észrevétlenül suhant el. Vasárnap este együtt indultak haza. Lilla az anyósülésen ülve újra felidézte a történteket, majd elmosolyodott, miközben a férjét figyelte vezetés közben. András egy pillanatra elengedte a kormányt, megfogta a kezét, és ujjaira csókolt.
— Megint azon jár az eszed?
— Igen… Még mindig magam előtt látom. Akkor tényleg a szakadék szélén álltam. Azt hiszem, egy időre elég volt a meglepetésekből.
— Minden rendben van — felelte nyugodtan. — Tekints rá úgy, mint egy rossz álomra, ami elmúlt.
Ha két ember évtizedek múltán is képes vigyázni egymásra, ha a gyengédség és a melegség nem halványul el közöttük, akkor az érzéseik valódiak. És a valódi szerelem mindig tiszta és fényes marad.