Ettől a gondolattól már nem volt visszaút: nem fogom hagyni, hogy a gyerekem olyan közegben nőjön fel, ahol az asszony „megold mindent”, a férfi pedig „befektet”, majd még le is nézi azt, aki fenntartja a hétköznapokat.
3. szakasz – Az anyós és az olasz csempe
Késő este Márk azzal az ürüggyel ment el otthonról, hogy kell egy kis levegő. Amint becsukódott mögötte az ajtó, felhívtam Erikát, az anyósomat. Nem azért, mert hittem volna az elfogulatlanságában. Tudni akartam, valóban az ő ötlete volt‑e ez az egész, vagy Márk találta ki magának ezt az új „szabályrendszert”.
Azonnal felvette, szinte túláradó jókedvvel.
– Nóra drágám! Ugye, Márk már odaadta a pénzt? Holnap megyek is a csempéért!
Egy pillanatra lehunytam a szemem. Tehát igaz.
– Erika, a teljes fizetését átutalta önnek.
– Természetesen! – felelte büszkén. – Így helyes. Egy rendes férfi gondoskodik az édesanyjáról. Nem úgy, mint manapság, amikor mindenki csak magára gondol.
– És mi van velünk? A fiával és az unokájával? – kérdeztem higgadtan. – Üres a hűtő. Három nap van Márk következő fizetéséig, az enyém pedig csak két hét múlva érkezik.
Erika türelmetlenül felsóhajtott.
– Ugyan már, ne dramatizálj! Dolgozol, nem? Akkor majd keresel. Márknak most engem kell támogatnia. A fürdőszobám vállalhatatlan állapotban van. Jönnek az ismerősök, látják…
– Miféle ismerősök? – csúszott ki belőlem. – Talán ellenőrző bizottság érkezik Olaszországból?
– Ne gúnyolódj – vált hideggé a hangja. – Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz magadnak. A férjed döntött. Ennyi.
Erősebben szorítottam a telefont.
– Az a „döntés”, amely után a saját gyereke étel nélkül marad, nem döntés, hanem felelőtlenség.
– Nem hal bele senki! – emelte fel a hangját. – Van nagy tévétek, internetetek, szóval pénz is akad. Márk azt mondta, mostanában ideges vagy. Vigyázz, mert a férfiak nem szeretik az ilyet. El is mennek.
Szó nélkül bontottam a vonalat.
Abban a pillanatban minden a helyére került. Ez nem egy egyszeri kérés volt az „anyának”. Ez egy jól bejáratott rendszer, ahol én csupán a háztartás láthatatlan üzemeltetője vagyok.
4. szakasz – Jegyzetfüzet, számok, józanodás
Az éjszaka ébren talált. Nem sírtam. Számoltam. Elővettem a régi füzetemet – azt, amelybe recepteket és bevásárlólistákat írtam –, és most először valódi mérleget készítettem.
Rezsi. Iskolai napközi. Levente különórája. Ruhák. Gyógyszerek. Élelmiszer. Az apró kiadások, amelyek „valahogy mindig” rendeződtek. A másik oldalon pedig Márk költései: öltönyök, üzemanyag, útközbeni kávék, ajándékok Erikának, beszállás a céges ünnepségbe, kölcsön a barátnak, mert „kellemetlen nemet mondani”.
A számok könyörtelenek voltak. Tíz éven át vittem a hátamon a mindennapokat, ő pedig mindezt legyintéssel intézte el: „női ügy”, „nem komoly dolog”.
Hajnalra két lista feküdt előttem.
Az első címe: „Amit többé nem fizetek.”
A másodiké: „Amit holnap megteszek.”
A másodikban ez állt: külön bankszámla nyitása. Jelszavak módosítása. Konzultáció egy családjogi ügyvéddel. És a legfontosabb: nem vitatkozni. Nem bizonygatni. Cselekedni.
5. szakasz – Az üres hűtő tanítása
Reggel Márk frissen és derűsen jelent meg a konyhában, mintha előző este semmi súlyos nem hangzott volna el. Még mosolygott is.
– Na, Nóra, kitaláltad, hogyan oldjuk meg?
Töltöttem magamnak egy csésze teát, majd nyugodtan feleltem:
– Igen. Úgy, hogy ezentúl csak magamnak és Leventének vásárolok. A te „aktuális kiadásaid” pedig a te felelősséged lesznek.
Felnevetett, hitetlenkedve, mintha tréfát hallott volna.
– Persze. Aha. Majd pont így lesz.